Egy hete nem jelentkeztem… Ennek csak egy sok oka volt, de ami leginkább megmagyarázza, az az akut lustaság, ami minden este elért. Persze nem töltöttem kataton állapotban ezt az egy hetet, azt nem tudnám elviselni. Volt sok séta és kevés munka.

A gyerekekkel kihasználtuk, hogy még jó az idő, így hétvégén elmentünk a Mihály napi vásárba. Minden évben meglátogatjuk, lesétáljuk a szokásos 500 méterünket 2 óra alatt. A legérdekesebb mindig a katonai járművek megtekintése. Természetesen beszerzünk néhány adag édességet, amit mindig csak a vásárban veszünk meg, fagyizunk, eszünk egy kürtőskalácsot és indulás haza. Nagy szerencsém van, hogy a gyerekek nem akarnak megkapni minden kis vackot. 

Hétfőn a 22 hetes ultrahangon a leendő 4. törpe megmutatta magát, és kiderült, hogy fiú lesz. Szép, szimmetrikus család leszünk: fiú – lány – lány – fiú. Így szeretem.

Igen, kicsit szimmetria-mániás vagyok.

 

Persze munka is volt, igaz csökkentett módban. 

Nagyon jó érzés, hogy már nem csak én keresek olyan embereket, akik esetleg a Forever termékeit szeretnék használni, hanem megtalálnak maguktól is. Ezt szeretném elérni. Jó lesz majd, ha sok-sok ember tudja majd rólam, hogy a Forever termékeivel és az üzleti lehetőséggel foglalkozom, és bizalommal fordulnak majd felém. 

Szóval, kétszer voltam a debreceni lerakatban, hogy kiszolgáljam a fogyasztóimat. Mindig azt mondom, hogy én csak ajánlási marketinggel foglalkozom, de természetesen segítek azoknak, akik nem szeretnének regisztrálni, de a termékekre szükségük van. 

Egyébként tudod, hogy minden Te is minden egyes nap foglalkozol ajánlási marketinggel? Bizony!

Gondolom ma is ajánlottál már valakinek egy könyvet, egy filmet, éttermet, boltot…

Na, ez az ajánlási marketing.

Pontosan ezt csinálom én is napi néhány órában (általában), csak konkrét termékeket, lehetőséget ajánlok, és ha jól csinálom a munkámat, akkor pénzt kapok érte.

Úgy gondolod, nem csinálnád jól? Dehogynem.

Mindent meg lehet tanulni. Szerencsére én sem úgy születtem, hogy mindent tudtam erről. Amikor belekezdtem a munkába, megtanultam, mit és hogyan kell mondjak. Megtanultam, hogyan kezeljem a kifogásokat. Ez a kedvencem. A kifogáskezelés. Néhány esetben olyan mint a vívás. Időnként meg gyakorolni kell a megadás művészetét, mert vannak olyanok, akikkel nem érdemes vitatkozni.

Lehet ezekből készítek egy kis gyűjteményt.

 

És ezután győzött a lustaság.

Úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak, hogy kössek egy kicsit. Nem igazán kötöttem eddig, inkább horgoltam, ezért úgy gondoltam, hogy megtanulok kötni is. Volt itthon pár gombolyag fonal, amit e célból vásároltam úgy 2 éve. Ami késik, nem múlik… Találtam hozzá egy egyszerű, haladós kendőt, el is kezdtem. Remélem nem 2 év lesz, mire befejezem.

 

A megszokott szerdai nyílt előadás

Tegnap megint elmentem a szerdai nyílt előadásra. Ezek az előadások Debrecenben, a Forever épületében, az Erzsébet utcán vannak, szerdánként 18.00-tól. Fontos, hogy bárki látogathatja. Mostanában, amikor nem jön semmi közbe, elmegyek meghallgatni az előadókat. Nem mindig hallok új információkat, de motivációt, és ahogy én szoktam mondani, egy kis hátsónbillentést mindig lehet kapni. munka

A tegnapi előadást Nagy Kati tartotta, ő 1997-óta dolgozik a Foreverben, és óriási sikereket ért el.

Az ő előadásából írtam le, hogy szerinte mi az a négy dolog, ami szükséges ahhoz, hogy sikeres legyek a munkában. Szerintem teljesen igaza van!

  1. idő- és energiabefektetés
  2. tanulás, fejlődés
  3. önfegyelem
  4. elkötelezettség, kitartás

Ennyi pont elég, hogy sikeres legyen valaki a Forever üzletben, és egy olyan vállalkozást építsen fel, amivel eltarthatja magát és a családját is. munka

Itt az ideje nekem is javítani az 1. és a 3. ponton! 

Velem tartasz?

 

 

 

 

Itt érhetsz el, ha kérdésed van:

messenger: m.me/nagykriszti

viber: +36703694155

email: kriszti@foreveranyu.hu

 

fotók: pexels.com

Hits: 33

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..