Szia!

Ez a történet már egy ideje a fejemben van, de sose tudtam, hogyan kezdjek neki, hogyan tudnám kiírni magamból. Most leírtam, és nézd el nekem, ha kicsit csapongó leszek, de ez olyan írjunk le mindet egy szuszra bejegyzés lesz.

Minap az egyik barátnőm – miközben telefonon beszéltünk – megkérdezte tőlem, hogy tényleg mindig olyan pozitív vagyok, mint amit az interneten, a közösségi médiákban lehet rólam látni, vagy ez csak kirakat. Megnyugtattam, hogy a boldogság nem kirakat az esetek 85%-ban ilyen vagyok. Tényleg olyan pozitív, mint ahogy látszik a Facebookon vagy az Instagramon.

Természetesen nekem is vannak hullámvölgyeim, olyan napjaim, amikor semmi nem jó, nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy én szeretném. Az ilyen napokon igyekszem gyorsan átlendülni, nem sokáig emészteni magam egy-egy rosszabb dolgom.

 

Az elmúlt néhány hétben úgy éreztem pihennem kell egy kicsit.

Ugye azt már írtam, hogy szeptember elején megszületett a negyedik gyermekem Farkas. Ahogy hazaértem a kórházból igyekeztem visszaállni a megszokott rendbe, mindent ugyanúgy akartam csinálni, ahogy a három gyerekkel. Ez óriási nagy vállalkozás volt, amibe januárra rendesen belefáradtam. Vittem a háztartást, foglalkoztam a gyerekekkel és próbáltam mellette dolgozni is.

Februárban már éreztem, hogy valami nem jó, semmi nem sikerült úgy, ahogy én szerettem volna. Vagy feszültebb voltam, vagy folyamatosan rendetlenség volt (és ugye ha kívül az van, akkor belül is – legalábbis nálam), vagy a munkámmal nem haladtam. Miután egyiket se szeretem, ezért a feszültség csak nőtt és nőtt bennem. Tennem kellett valamit. Valamiről le kellett mondanom egy kis időre, hogy pihenhessek. boldogság

A gyerekeimet nem akartam eladni, a háztartás egy részét ugyan ki tudom szervezni, de azért maradt nekem is jócskán feladat, úgyhogy minimálisra csökkentettem azt az időt, amit a munkámmal töltök. Még jó, hogy a munkám megengedi a kötetlen munkaidőt. 

Nagyon nehéz volt ez az elengedés, hiszen – időnként betegesen – ragaszkodok mindenhez, ami az enyém. Legalább három hétbe telt elfogadtam az új állapotot. Persze néha megszólalt a vészcsengő: jó lenne egy kicsit dolgozni is, de ilyenkor ezt a gondolatot elhessegettem.

Aztán elkezdtem újra jobban érezni magam, visszajött a korábbi pozitív hangulat, visszatért a boldogság. Apránként visszatért a munkám is a mindennapjaimba. Hiszen nagyon fontos nekem, hogy megalapozzam ezzel az itthon végezhető munkámmal, nem csak a saját, hanem a gyerekeim jövőjét is.

Most már teljes erőmből azon leszek újra, hogy segíthessek másoknak a problémájuk megoldásában, mert ezt tűztem ki célomul, és olyan jó érzés segíteni az embereken!

Photo by Kat Jayne from Pexels

Érdekes dolog történt velem ezalatt a majdnem 3 hónap alatt. Elkezdtem jobban megfigyelni az embereket, ami egyébként nagyon izgalmas dolog. (Te láttad a Hazudj ha tudsz című sorozatot? Ha nem, érdemes megnézned, még akkor is, ha fele sem igaz.) Délutánonként álltam az iskola előtt, vártam a fiamat és figyeltem a körülöttem lévő anyukák és apukák. Ugyanezt tettem akkor is, ha elmentünk itthonról, mindig figyeltem az arcokat, az emberek testtartásást, öltözködését, beszédét.

Tudod mit vettem észre?

Az emberek nagy része szürke. Nemcsak kívülről tűnnek szürkének, nem arra gondolok, hogy nem sminkelik magukat vagy szürke ruhába öltöznek, hanem belülről is szürkék. Álltak az iskola előtt, jöttek mentek az utcán nézték a járdát, rosszabb esetben a telefonjukat. Ha esetleg beszélgettek másokkal, a mondanivalójuk csak negatív tartalmú volt. Akármi történik velük, csak panaszkodnak.

Nagyon rossz volt nézni és hallgatni az ilyen az embereket. Felmerült bennem a kérdés, ennyire nehéz észrevenni jót?

Ennyire rossz világban élünk?

Az az igazság hogy évekkel ezelőtt én is ilyen szürke voltam. Mindig másokat hibáztattam, ha valami rossz dolog történt velem, akkor is ha tudtam, hogy én követtem el azt a rosszat, de mégis másra próbáltam hárítani. Szerinted mennyi idő volt, amíg hátra tudtam hagyni ezt a rossz tulajdonságomat? Rengeteg. Sok tanulás, munka és fejlődés után sikerült csak.

Amióta a Forever Livingnél dolgozom nagyon sok mindent pozitívan látok, és ha mégis történik velem valami rossz, azt igyekszem hamar hátrahagyni vagy megoldani.

 

Van egy történet, amit nem akarok elfelejteni, mert arra emlékeztet, milyen is voltam azelőtt, és mennyit változtam azóta.

Körülbelül 4 éve lehetett, amikor elmentem egy úgynevezett Start képzésre. Ezeken a „tanfolyamokon” ismerkednek az új munkatársak a Forever vállalattal, a termékekkel, a munkával. Ekkor még nagyon megijesztett, ha új helyzet várt rám, ha új emberek közé kellett mennem. Sokan mondták, hogy pedagógusnak könnyű, mert emberek között van, kiáll emberek elé, de ez nem igaz.

Szóval. Elindultam a terem felé, és lefagytam az ajtóban. Bent volt 40-50 Forever partner és mindegyik mosolygott, vidáman beszélgetett. Csak úgy ömlött ki az ajtón a boldogság. Ez engem akkor nagyon megdöbbentett, igen ez a jó szó rá, megdöbbentett. Miért? Mert az ellenkezőjéhez voltam szokva. Akárhova mentem, mindig volt savanyú, panaszkodó ember a társaságban, akinek az érzéseit hamar át is vettük. Ismerős? Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, jó helyen leszek, pontosabban, itt akarok lenni. És az eltelt idő alatt a Forever vidámsága nem változott! Imádom!

A boldogság elsajátítása nem egyszerű feladat, de tanulható! Mennyivel jobb, ha a zöldellő fákat veszed észre amikor kilépsz az ajtón, és nem a szelet? Sokkal jobb, hogy képes vagyok elfogadni a velem történteket és nem rágódni rajta, nem hibáztatni mást, hanem megérteni, megoldani.

Már két hete nem veszem észre a szürke embereket. Keresem azok társaságát, akik pozitívak mosolygós, pluszt adnak a napomhoz.

Te hova tartozol? A szürkékhez vagy a boldog emberekhez? Esetleg még tanulod a boldogságot?

 

További kérdéseiddel nyugodtan keress meg valamelyik elérhetőségemen:

telefon/skype/viber: +36 70 369 4155  Forever Living

email: kriszti@foreveranyu.hu

messenger: m.me/nagykriszti

Ha kíváncsi vagy, ki is vagyok, kattints IDE! F

Hits: 109

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..